Hargita Megye Tanácsának kitüntetései
vasárnap, 2019. július 21., 03:22:06

Farsangi különjárattal adták át a 132-es megyei utat

(0 Szavazat)14 megjelenítés

Telet temettek és a pályázat sikeres lebonyolítását ünnepelték

Bábut égettek és pezsgőt bontottak: farsangi felvonulással ünnepelték meg a 132-es megyei út (Szentegyháza – Brassó megye határa) felújításának sikeres befejezését február 8-án, hétfőn. Hargita Megye Tanácsa munkatársai végigmentek a 26,6 kilométer hosszú úton, amelyet közel 60 millió lej értékű, európai uniós pályázatból korszerűsítettek, megállva az érintett településeken: az Oklánd községhez tartozó Homoródújfaluban és Homoródkarácsonyfalván, Homoródalmáson, Lövétén és Szentegyházán. Mindegyik helységben a helyiek farsangi felvonulással ünnepeltek, köszöntve a megyei tanács csapatát. Az utazás során az Oklándi Elhelyezőközpont lakói és alkalmazottai voltak a házigazdák, ők kísérték végig Hargita Megye Tanácsának csapatát.

Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke kijelentette: annak ellenére, hogy nyolc évig húzódott az útfelújítás (mindenki által ismert okok miatt, a kivitelező konzorcium cégei ugyanis csődbe mentek, ezért három évig szünetelt a projekt, míg végül, vállalkozások sorozatos óvása után, közbeszerzésen új kivitelezőt találtak), mindenki tette a dolgát, és minden részlettel el tudnak számolni. A megyeelnök reményét fejezte ki, hogy a korszerű infrastruktúra által lendületbe kap a térség gazdasága, és mint később, Karácsonyfalván fogalmazott, jó hangulatú vége lett a keserű munkának és reméli, hogy a jó úton minél többen térnek haza.

– A fiatalok közül, akik elmentek, rossz úton mentek el, most már jó úton térhetnek haza. Remélem, ez is hozzájárul ahhoz, hogy a térség vállalkozásai erőre kapjanak, lendületet adjanak a gazdaságnak, és ezáltal az ifjúságnak is vonzóbb legyen az itthon maradás vagy a hazatérés gondolata. A rossz bábuját égessük el, és örüljünk a jónak! – mondta Borboly Csaba.

Ilkei Árpád unitárius lelkész szintén azt reméli, hogy a jó úton sokan hazajönnek.

– Áldottak legyenek a léptek, amelyekkel ezen az úton hazafelé tartanak! – kívánta a tiszteletes.

Cseke Miklós, Oklánd község polgármestere elégedetten nyugtázta, hogy végre jó úton járhatnak, és hogy most már kijelenthetik: nincsenek elszigetelve. Úgy fogalmazott: Krisztus születése óta ez az első alkalom, hogy aszfalt borítja a Homoródkarácsonyfalván át vezető utat. Incze Csongor, a megyei tanács alelnöke szerint bebizonyították: ha hiszünk valamiben, és dolgozunk érte, a nehézségek ellenére megvalósíthatjuk tervünket. Barti Tihamér, a megyei tanács beruházásokért felelős alelnöke elmondta, hogy nem olyan rég foglalta el alelnöki tisztségét, és meglepte a projekt állapota, majd rögtön nekifogott az újraindításának. Tapasztalata szerint sokkal nehezebb egy leállt munkálatot újraindítani, mint egy folyamatban lévőt befejezni. Hozzátette: ezeket a településeket többé nem lehet zsákutcaként kezelni, hanem egyre több turista látogat majd ide, fellendül az élet. Beszédében kitért arra is, hogy az út felújításának folytatását tervezik a Brassó megyei Kőhalom felé, már felvették a kapcsolatot az ottani megyei tanáccsal.

Újfaluban Hargita Megye Tanácsa Összetartozás díjával tüntették ki Cseke Rozáliát, az Oklándi Elhelyezőközpont igazgatóját, „mert esélyt ad az intézményben lakó gyermekeknek”.

Videó

 

Homoródalmáson a helyi önkéntes tűzoltók alakulata új ruhában fogadta a megyei tanács csapatát, amelynek megvásárlására az intézmény pályázatán nyert támogatást. Rigó Mihály polgármester elmondta, bár a település azon  szerencsésebbek közé tartozik, amelyeken már korábban kész volt az út, amíg nem fejezték be a szomszéd településeken is a munkálatokat, nehezen lehetett megközelíteni Homoródalmást. Beszédében kitért arra is, hogy a település fejlődésben van, egyre több gyermek születik, a közösség ezen útra is úgy tekint, mint egy lehetőségre.

A projekt részeként a megyei út több mint száz leágazását is leaszfaltozták egy-egy rövid szakaszon.

 

Csíkszereda, 2016. február 8.

Letölthető dokumentumok:

Facebook