Hargita és Vas megye stratégiai megállapodása a turizmust szolgálja

Konferenciát tartottak Értékturizmus Hargita és Vas megyében címmel

(0 Szavazat)10 megjelenítés

A megyei értéktárak fontosságáról, azok céljáról, a turizmusban betöltött szerepükről tanácskoztak a szakemberek azon a konferencián, amelyet Értékturizmus Hargita és Vas megyében címmel tartottak a csíkszeredai megyeházán június 6-án. A konferencia keretében stratégiai megállapodás született a testvérmegyék között, a dokumentumot Hargita megye részéről a Hargita Megyéért Egyesület képviseletében Csont Zsuzsánna, Vas megye részéről, a Vas Megyei Értéktár Bizottság elnöke, Tausz István írták alá.

A Hargita Megyei Értéktár Bizottság 2013-ban alakult, célja felleltározni, majd közkinccsé tenni a Hargita megyei értékeket, amelyekre büszkék a helyiek és beépültek identitásunkba, ismertette Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsának programokért felelős vezérigazgatója.

A jó példákból tudunk tanulni, mondta Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntőjében, majd Ferenc pápa múlt hétvégi csíksomlyói látogatását hozta fel példaként, amely ismét megmutatta számunkra az összetartozást és hitünk erejét. Szoros a kapcsolat Hargita és Vas megye között, mint beszámolt, sok az innen elszármazott a magyarországi testvérmegyébe, ezért is fontos egymás értékeinek megismerése. A megyeelnök abbéli reményét fejezte ki, hogy saját költségvetésből, a magyar kormány támogatásával és európai uniós finanszírozással számos közös projektet tud majd lebonyolítani a két megye.

Hasonló a tájélmény Hargita és Vas megyében, fogalmazott Majtényi László. A Vas Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, a Hargita megyével való kapcsolatuk a legfiatalabb testvérkapcsolatuk, a megállapodás célja az volt, hogy azt megtöltsék élettel.

A Vas Megyei Értéktár Bizottságot annak elnöke, Tausz István mutatta be. Mint beszámolt, a munka a hungarikum törvény mentén indult el, hogy a történelmi, szellemi és tárgyi kincseket összegyűjtse. Megyei érték az, ami egy település határán túlmutat, a mindenki számára ismert közös érték, nemzeti érték pedig ami a magyarságra jellemző és közismert, magyarázta Tausz István. A Vas Megyei Értéktár jelenleg 87 értéket tartalmaz, amit a közel kétszáz javaslatból választottak ki.

Az igazi értékek tartósak és viszonyítási pontként szolgálnak, mondta Kevy Albert, aki Értéktől az élményig – értéktártól a turizmusig címmel tartott előadást. Az értékalapú turizmus fontosságát hangsúlyozta, mint kifejtette, a turista változatosságot akar megélni, és az élmény az, ami a visszatérésre fogja ösztönözni.

Merklin Tímea, a Vas Megyei Értéktár Bizottság tagja a fiatalok bevonásával való értékfeltárás gyakorlati tapasztalatairól számolt be. Mint mondta, élő szokásokat és titkos recepteket is kerestek.

Épített örökségek múltja, jelene és jövője a Vas Megyei Értéktárban címmel tartott előadást dr. Zágorhidi Czigány Balázs, és ismertette a megye épített örökségét: a középkori templomokat, a népi emlékműveket, várakat, kastélyokat és kúriákat. Mint beszámolt, a műemlékekben leggazdagabb települések Vas megyében Szombathely és Kőszeg.

Hargita Megye Tanácsa partnerként részt vett a CD-ETA nemzetközi projektben, amely nagyban segíti a Hargita Megyei Értéktár Bizottság munkáját, ugyanis a projekt a kulturális és természeti örökség digitalizálására irányul, ismertette Zonda Erika.

A Hargita megyei tájházakról tartott előadást Salló Szilárd, a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont munkatársa. Székelyföldön leginkább 19. századi parasztházakat rendeztek be tájházaknak, tudtuk meg, ezek megtalálhatók a megye minden régiójában, összesen 19. Tárgyi anyaguk több éves gyűjtőmunka eredménye, a Forrásközpontnak számos programja van, amelyek célja ezek megismertetése. Bővebb információk a tájházakról és elérhetőségeikről a www.cimec.ro, www.kjnt.ro/muzeumtar, www.virtualisszekelyfold.ro, www.tajhazak.eloerdely.ro oldalakon találhatók.

Kovács-Nagy Erika, Hargita Megye Tanácsának munkatársa bemutatta a háromnyelvű www.hargitaiertektar.ro honlapot. Ezen tíz kategóriában szerepelnek az értékek, mint természeti környezet, egészség és életmód, épített környezet, sport stb. Az előadó kihangsúlyozta, várják a javaslatokat az értékeket illetően.

Bálint-Miklóssy Enikő, a Hargita Megye Tanácsa tagságával és finanszírozásával fenntartott Hargita Megyéért Egyesület vezetője arról a gyakorlati munkáról beszélt, amely a székelykapuk megőrzésére és népszerűsítésére irányul. Mint mondta, korábban 85 település székelykapuit vették leltárba, viszont ennek nem volt digitális változata. Idén, a CD-ETA projekt nyomán, az egyesület készíti a Székelykaputárat – www.szekelykapuk.ro -, digitális változatban is. Eddig 150 kapu szerepel benne, érdekessége, hogy lakossági felhívásra történik a gyűjtés. Bálint-Miklóssy Enikő továbbá arról is beszámolt, hogy 2015–2019 között 63 kaput újított fel az egyesület, és a gyakorlati munka mellett nagy hangsúlyt fektetnek a tudatosításra és a figyelemfelkeltésre. A népszerűsítésben pedig a legtöbbet az segített, amikor Európa az Europa Nostra-díjjal elismerte néhai Kovács Piroska maréfalvi kapumentő tevékenységét.    

Szabó Károly, a Hargita Megye Tanácsa tagságával létrejött Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás vezetője bemutatta a Visit Harghita telefonos applikációt, amely egy helyre gyűjti a turizmus szempontjából fontos információkat. A turizmus szempontjából az értéktáras munka főként abban segíti a szakembereket, hogy milyen értékeket kell egy felületen népszerűsíteni, fejtette ki.

Az előadásokat követően a Vas Megyei Értéktár Bizottság elnöke, Tausz István és a Hargita Megyéért Egyesület elnök, Csont Zsuzsánna stratégiai megállapodást írtak alá. A megyei értékek megismertetése a másik féllel, a másik fél megyei értékeinek népszerűsítése, egymás jó hírnevének öregbítése és egymás segítése a turisztikai hasznosításban a megállapodás megfontosabb célkitűzései.

A konferencia végén a házigazdák egy Hargita megyei értékkel ajándékozták meg vendégeiket, így mindenki szalmakalappal gazdagodott.

A konferencia a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez benyújtott és sikeresen elbírált közös pályázat keretében valósult meg.

Csíkszereda, 2019. június 6. 


[ Közéleti hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
FACEBOOK

Projektek
Network of Cities for Artistic Creation
European Day of Artistic Creativity
Creative Ideas Bank
 

 

 

 

 

ENSIE

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774